Morphie-nak pár napja hasmenése van, amit nem tudtunk elmulasztani. Próbálkoztunk rizzsel, nem volt hajlandó megenni. Mivel a széklete kicsit nyálkás és véres volt, ezért úgy döntöttünk, hogy elvisszük az orvoshoz.
Morphie nem nagyon szeret sétálni, így az odafelé vezető utat szinte végig ölben tette meg (nem csoda hisz öleb). :D
Amikor az orvos megvizsgálta, akkor mondta hogy nagyon szép, jól van tartva és egészséges, ezt a kis hasmenést mely most gyakori a környéken gyorsan kifogja heverni. Morphie a vizsgáló asztalon láthatóan ideges volt, de megnyugtatta a közelségünk. Kapott egy antibiotikumot kapszulában és szuri formájában is, valamint egy kapszula bélflóra regenerálót, amit még 3 napig szednie kell. Ezenkívül szegénykének diétáznia kell, kapott 35 dkg Royal Canin Junior diétás tápot, amiből 3 napig csak 9,5 dkg ehet. :C
Miután levettük a vizsgáló asztalról, mintha misem történt volna, jó kedvűen rohangált a rendelőben, begyűjtötte a sok simit.
A haza felé vezető utat cselesen oldottuk meg, a kapott tápot meg szagoltattuk vele és futott a zacskó után. (((=
Ma nagyon szép idő volt, Morphie a napközbeni séták során élvezte a jobb időt (10 fok volt).
Egyáltalán nem fázott és amolyan bulldogos módon még egy kicsit napozott is. (=
Remélem hamar meggyógyul! Sunny sem akart sétálni kiskorában, mindig leült és meg sem moccant:) Arra is készülj fel, hogy lehet, hogy gyakran fog majd hányni is, de kutyáknál, főleg a kicsiknél nem kell aggódni, ha amúgy eszik rendesen és élénk.
VálaszTörlésKöszönjük a biztató szavakat. :)
VálaszTörlésRemélem hamarosan sétálni fog normálisan, és nem csak 10méterre jutunk el a háztól :)