2012. január 5., csütörtök

Első séták

Morpheus nagyon jó kutyus, néha azért rosszalkodik egy kicsit, nah de melyik kutyus nem?! (:

Napközben legtöbbet lustizik, alszik. Éjszaka eddig nagyon jól alszik, 1-2x felébred és sétál egyet de aztán vissza is fekszik. A reggeli 7óra kelés nagyon jól bevált nekünk is és szerintünk Morphie-nak is. (:

Morphie tegnap délután volt lent először sétálni. Én nem sok reményt adtam annak, hogy séta lesz belőle :D ahogy éreztem, le is ült egyből amint kiértünk a házból, és megdermedve reszketett.  :( 

Az esti sétánál már bátrabb volt, be is vittük a fűbe és 1-2 lépést ment. ((:

Ma kétszer voltunk sétálni, meglepetésünkre a reggeli séta alkalmával lent végezte el a nagydolgát. Ekkor még az út nagy részét kézben tartva tette meg, de délben már a kaputól a saját lábán jött el a parkba, ahol minden mozgó dologra felfigyelt és az apróbb levelekre még rá is vetette magát. (:





Napok óta megfigyeltük, hogy vakarja a bal fülét, Gabival a tenyésztővel közösen úgy döntöttünk, hogy kapjon gyógyszert fülatka ellen, amit meg vettünk az állatorvosnál, és meg kapta a vitaminját is.



itt még csak ücsörgök


lustizok
itt már végzem a dolgom
a liftben félek
pihi
gazdi ölében
:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése